CACIB kiállítás laikus szemmel

2017.12.03

Amikor reggel csörgött a vekker, kipattantam az ágyból, mert amúgy kávé nélkül elég nehezen bújok ki a takaró alól, de ma kutyakiállítás van, mennem kell, nincs lustálkodás. Tomi fiamat ébresztgettem, mert előző este álmosan győzködött arról, hogy ő képes hajnalban is felkelni, hogy velem jöhessen. Sikerült neki, ő is kiugrott az ágyból, hisz ma nincs suli, 2 perc alatt képes volt meleg ruhába bújni, máskor ½ óra is kevés. Peti is csatlakozott a készülődéshez, így hármasban nekivágtunk Pestnek, kimentünk a President's Cup CACIB Show néven futó kutyakiállításra a Hungexpo területére.

Rengeteg szebbnél szebb kutya készült a megmérettetésre, kis- és nagytermetű, rövid- és hosszúszőrű, szóval minden fajta képviseltette magát. A fiúkkal gyorsan körbeszaladtunk a kennelek és a boxok között, megnéztük a kutyajátékokat, melyikkel játszana szívesen Molly vagy Norman, aztán már álltunk is tovább. Kisvártatva végre ráleltünk a szetterek induló helyére. Két gordonnal, két angollal és egy ír szetterrel futottunk össze. Ebből az ír: Redy volt, Connor kutyusunk új tesója, neki muszáj volt szurkolni. Majd szép lassan elkezdtek szállingózni a többiek is. Mindenki gyorsan a kutyaboxokat a helyükre pakolta, a sok cumó után lázasan keresni kezdték a nevezési papírokat, a névsort ki ki után jön sorban, meg van-e minden, ami kell stb. Majd kinyíltak a rendezői székek és kezdődhetett a várakozás. A kutyák nyugalomban aludtak a boxokban vagy akörül, szinte fel sem fogták mi van körülöttük -- vagy csak megszokták már.

Ami feltűnt nekem, mint kívülállónak, hogy ide nem ismerkedni jönnek az emberek, egy köszönés elrepül, utána a fülembe a súgás, hogy ki volt ő, mert azért majdnem mindent tudnak ám így is egymásról, aztán jöhetnek a klikkes beszélgetések. Most én voltam a szóvaltartó, az örökös kérdező. Végigkérdeztem a kutyákat, mi a szép rajtuk és mi nem. És mire elkezdődött volna nagy megmérettetés már lassan képbe kerültem, ki is lesz ma a fajtagyőztes.

A ringen belül a kutyák megváltoznak, teljesen átszellemülnek. A kis játékos szetterekből hirtelen peckes kutyák lesznek. A felvezetők idegesek, a kutyák pedig úri eleganciával libbennek végig a szőnyegen. Volt egy-két versenyző páros, akik abszolút egymásra figyeltek, le sem vették egymásról a szemüket, de volt olyan is, aki idegesen rángatta a felvezető pórázt, mert a kutya nem tudott a olvasni a "gazdi" mozdulataiból.

5-10 perc volt az egész. Egy közös körbe futás, egy állítás, egyenként a bíró beikszeltette a fajta jellemzőit és aztán rostálni kezdett. (Sajnos egy szót sem értettem belőle, kit, mi alapján juttatott tovább, mert nem volt mikrofonja.) Mígnem győztesként, ahogy ez ott szokás, egy kant és egy szukát hozott ki győztesnek.

És hogy miért kell látni? Mert nem elég fotókon gratulálni a versenypárosnak, hanem velük együtt kell izgulni, és örülni, ha győzni tudnak. És hogy megértsük a tenyésztők egy kis szegletét. Jó kis vasárnap volt, örülök, hogy ott lehettem és izgulhattam a vörösökért! Gratulálok minden versenyzőnek!  

A fiúk pedig, hol hócsatát vívtak egymással, hol pedig a gyönyörű ebeket fotózták. 
Az ő képeiket láthatjátok most.

Írás: Molnár-T. Erika
Fotók: Molnár Tomi és Molnár Peti