Milos

Milos ma meghalt. Minden előjel nélkül rosszul lett. Reggelre már nem tudott lábra állni. Azonnal hívtuk az orvosunkat és bár csak egy óra telt el, addigra elfekvő lett. Összeesett a vérkeringése és a hasa tele lett folyadékkal. Végül felnyitottuk, így kiderült mi okozta a hirtelen összeomlást. Milos rákos volt. Volt egy hatalmas májdaganata, ami megrepedt és így a hasürege megtelt vérrel. Azt hittük Milos egészséges. Pár hónapja vettünk tőle vért és volt ultrahang vizsgálaton. Akkor még nyoma sem volt a dolognak. Alattomos betegsége az utolsó pillanatban vette őt el tőlünk. Milos jövő hétvégén költözött volna új családjához. Ne haragudj ránk Milos, a legjobbat akartuk neked és mégse sikerült. Az élet igazságtalan...

Így ír róla Anita:
Szeretném megosztani veletek hogy egy fantasztikus kutyust, társat veszítettünk el vele. Igazi kis bújós álomkutya volt. Az utóbbi hónapokban míg nálam várt a gazdi jelentkezésére sok más kutyával találkozott, sikerült elérni hogy a kistestű kutyusokkal is finoman játszon a mérete miatt. Elmentünk a Balatonra is nyaralni, aminek minden percét végig vigyorogta Idővel kezdett kibontakozni a személyisége, szerette ugatni az utcán közlekedőket, kezdett rájönni, hogy a kutyák játszanak egymással és abba be is lehet csatlakozni. Ha kellett aktív volt, de imádott a fekhelyben lustálkodni. A pacsikat is - ha kellett, ha nem - osztogatta. Szeretünk Milos!

Mimi

Mimi 11 éves ivartalanított gordon szetter volt, aki bár családból érkezett hozzánk, az elmúl éveit "magányosan" töltötte a ház kertjében. Sajnos több betegség is nehezítette a gyors elválást az előző életétől, befeléforduló szemhéja miatt száraz szem betegsége, a kevés mozgás miatt  pedig a csípője katasztrofális állapotban volt. Mimi kálváriája itt még nem ért véget. Pár héttel késõbb epilepsziás rohamokat produkált, amiből már nemigazán tudott kijönni, azonnali MR vizsgálat kimutatta a gyanúnkat, az orrmelléküregben tumor alakult ki, ami az elérhetetlenség miatt már nem volt műthető. Az orvosi gárdával közösen döntöttünk úgy, hogy Mimi méltósággal léphessen át a szivárványhídon.

Suzy

Suzy vidékről került hozzánk. Volt egy kis bűne, szerette a csirkéket. El tudom képzeni, hogy ez az idegesítő csirkék hibája volt, nem Suzyé. De sajnos Suzy élete kevésbé volt fontos, mint a szárnyasoké. Egy 2mx2m-es kennel volt az otthona, ahonnan elhoztuk. Zokszó nélkül utazott velünk az új élete felé, ahol képtelenek voltunk elképzeni, hogy ő bárkinek is ártott volna, egy simulékony, okos kutyát képzeljetek el, soha nem volt gond vele. Imádta a kanapét, a sétákat, az életet. Sajnos emlődaganatos lett és már nem tudtunk rajta segíteni, az áttétei miatt Suzy pár hónappal később meghalt. De tudom, hogy boldogan ment el, mert végre szerették és ennél nagyobb boldogság nem kell a kutyáknak.
© 2017 Szetter SOS | Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el